Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kecskeméti Templomok, rövid várostörténettel.

(A galériát fokozatosan töltöm fel képekkel, információkkal. Kérem kis türelmüket.)

Kecskemét azon ritka települések közé tartozik, amelyekben a történelmi egyházak az évszázadok során a főtéren építették (építhették) meg templomaikat.
Kecskemét óvárosa 7 önálló tér szerves összekapcsolódásából alakult ki. 
Az óváros központi tere a Kossuth tér és a Szabadság tér együttese (gyalogos - sétálóövezet). Ezekhez kapcsolódnak a Lestár Péter tér (a város nagy építtető, városrendező polgármesteréről kapta nevét, a Katona József tér ( a város nagy szülöttéről elnevezve), a Kálvin tér, a Piaristák tere, a Széchenyi tér és a Deák Ferenc tér.

Kecskemét első írásos említése Nagy Lajos uralkodásának idejéből származik. A több ezer éve lakott területen már a honfoglalás környékén létesül egy település, amely a tatárdúlás idején elpusztul.  

Kecskemét kezdetekben királyi, később királynői birtok, majd fölesúri családok birtokolják. Közülük a legismertebbek a Hunyadi és Koháry családok.

1353-ban az uralkodó I. (Nagy) Lajos egy kun vitéznek ajándékozza a szomszédos Ágasegyházát és az ajándékozó oklevélben szerepel először Kecskemét, mint egy szomszédos falu neve.   

15 évvel később egy újabb királyi oklevél már mint oppidumot, mezővárost, vásározó helyet említi. Innen keltezzük Kecskemét városi létét.

Ebben az évszázadban (XIV.) kezdődik az első kőtemplom építése gótikus sítlusban. A város védőszentjének, Szent Miklós püspöknek szentelt templom irányítása később, már a török megszállás éveiben ferences szerzetesek kezébe kerül. Így lett többnevű (Ferences Templom, Barátok Temploma) a Szent Miklós Templom, amelyet az évszázadok során főleg a tűzvészek miatt többször átépítettek. A templom ma gótikus alapokon nyugvó, copf stílusú toronnyal, barokk belsővel rendelkező különleges szépségű épület.

A történeti időkben következő templom is érdekes történettel bír, mert ez a Református Templom az egyetlen olyan kőtemplom, amelyet a török hódoltsági területen építettek fel 1680-83 között.

Gróf Koháry István országbíró 1715-ben hívja Kecskemétre a Piarista Tanítórendet. Alapítványa (30.000 Rhenus Forint) kamataiból szerveződik a Piarista Iskola és kezdi meg áldásos tevékenységét. Az Alföld egyik legszebb barokk templomának építését az iskola épülete mellett 1729-ben kezdik meg. Tornya 1764/65-re készül el.

A török kiűzését követően a XVIII. század közepére jelentősen megnőtt a város lakossága. A katolikus hívek zúgolódtak, mert a jeles ünnepeken nem fértek be két templomukba. Mária Teréziához fordultak, aki 1752-ben kiadott rendeletében engedélyezi egy plébánia templom építését. A jelentős szervező munkát követően 1774 - 1806 között épül fel a késő barokk , klasszicizáló copf stílusú templom Oswald Gáspár irányításával. Az itáliai, iglaui származású szerzetes, építőmérnök, a Váci Püspök építésvezetője volt. A 74 m magas 25 m széles, nótában is megénekelt "Kecskeméti Öregtemplom" a Duna-Tisza Közének legnagyobb templom épülete.

A XVIII. század elején görög menekültek érkeztek Kecskemétre. Jogot kaptak a letelepedésre, kereskedésre. Később telket vásároltak és 1824-29 között Fischer Ágoston tervei alapján felépítik klasszicizáló stílusban ortodox Szentháromság Templomukat.

 A mintegy 500 családra tehető evangélikus közösség temploma megtervezésére a kor egyik legnagyobb magyar építőművészét, Ybl Miklóst kéri fel. Az Ybl tervek alapján, historizáló romantikus stílusban felépített evangélikus templom 1863-ban készül el.

A kecskeméti izraelita hitközség ifjú Zitterbarth János pesti építőmérnököt kérte fel temploma megtervezésére, amely 1864 -71 között készült el. Az eredetileg hagymakupolás épület - sok más kecskeméti templomhoz, középülethez, lakóházhoz hasonlóan az 1911. július 8-i nagy földrengés idején olyan károkat szenvedett, hogy új, a jelenleg is látható kupola megépítésére volt szükség.

A belváros - óváros területétől távolabbi templomok ismertetésére később kerítek sort.

Ragaszkodjon Kecskeméten is a tartalmas és szakszerű idegenvezetéshez !

 

Kecskemét templomai fotógaléria

Dátum: 2011.05.03
Fénykép: 48
Mappák: 7