Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bécs - Wien

Bécs - Wien Ausztria fővárosa.

A Mercer intézet évente ismétlődő kutatásai szerint több alkalommal is a világ "legélhetőbb" nagyvárosának bizonyult.

A település több, mint ezer éves eseménydús történelemmel bír, évszázadokon keresztül volt a világ egyik vezető hatalmának és legbefolyásosabb családjának, a Habsburg családnak székvárosa.

Mintegy 200 éven keresztül a világ zenei fővárosa is volt.

A város központját jelentő Szent István Dóm az egyik legjelentősebb gótikus műemlék, a Burgtheater az egyik legjelentősebb színház, a Saatsoper az egyik legjelentősebb operaház a német nyelvterületen,

A város számtalan kulturális és szórakoztató rendezvénye, a szinte megszámlálhatatlan gyönyörű műemlék és múzeum az érdeklődő turisták millióit vonzzák.

1978-ban kísértem első csoportomat idegenvezetőként Bécsbe.
Azóta számtalan alkalommal jártam idegenvezetőként és turistaként ebben a gyönyörű városban.
Részt vettem az Österreich Werbung (Idegenforgalmi hivatal) több továbbképzésén, szakmai tanulmányútján. Ekkor kaptam, az Austria Agent kitüntető oklevelet, amely az idegenvezetői fotókat, dokumentum másolatokat tartalmazó mappában tekinthető meg.

A digitális fotótechnika beköszönte után Bécsben, Ausztriában készített fotóim több tematikus albumba rendezve  tekinthetők meg.

Jó böngészést, virtuális városnézést kívánok !

Varjú Zoltán
idegenvezető
www.idegenvezeto.net